2020. február 16., vasárnap

Weöres, Hamvas, teljesség - előszó helyett


A magamé - soha máskor nem írtam így bele könyvbe


Ez itt Hegyi Zoltán Imre virtuális verseskötete - Weöres Sándor A teljesség felé című munkáján ülve. Weöres Hamvas Bélának ajánlotta a művét, mint mesterének, aki benne úgymond harmóniát teremtett - én mindkettejüknek ajánlanám.

Hosszan írtam róla, mi ez és miért így foglalkoztat - ez kommentár-irodalom, a Weöres-i szövegteljességet nyitná tovább képpel, verssel (síppal, dobbal, nádi hegedűvel). Egy bejegyzésben a Könyvvizsgálók blogon is szerettem volna arra provokálni benneteket, hogy ismerjétek meg A teljesség felé sajátos, irodalmunkban nem egyedülálló, de talán legismertebb beavatószöveg-alkotásra tett kísérletét. Ha valakit tényleg érdekel, hogy miért kezdtem ebbe a kommentár-sorozatba (mielőtt maga kóstolna bele), sajnos el kell olvassa ezt a három írást, ugyanis ennél kevesebb szóval nem tudom elmesélni.

Mivel ez egy blog, (ahol mindig az utolsónak közzétett tartalom szerepel első helyen) a bejegyzések sorrendjében a főszövegektől jobbra, az oldalsávban látható tartalomjegyzék segítségével olvasható. Ez mobileszközökön alapértelmezés szerint nem látszik, csak tábla- és asztali gépeken; hogy telefonon is olvashasd sorban, válaszd a teljes nézetet! Maga a blog segít emlékezni benne, hol tartasz, a már olvasott passzusok linkjét elszínezi a tartalomjegyzékben...

Minden bejegyzés egy képpel indul, amit az adott passzushoz választottam, a Weöres-i főszöveggel folytatódik, majd a haikuval, ami képre és szövegre is reflektálna, s egy válaszverssel zárul. Olykor ennél bővebb, olykor tükrözött, kettős; olykor zene rendelődik hozzá, vagy még egy kép... Például hozzáfűztem a megfelelő paszusokhoz Gryllus Dániel zeneművének pillanatait, ami Weöres szövegének ihletésében született. Az egész látomása járna a csiga sebességével a teljesség-úton.

Szeretném, ha valami tanulsága volna, a kommentár-jellegével együtt. Így a bejegyzések alján további, oda vágó versek és esszék linkjei találhatók (Így válik teljesebbé ez a teljességvágy-kötet: kommentárok kommentárjaival...). Amiket úgy érdemes olvasni, hogy visszahajolsz időnként Weöres szövegébe - hogy ne veszítsd el, milyen utakat illusztrálnának a hozzáfűzések. A vágyam, hogy csak akkor menj tovább, ha látod, mit akartam mindezzel mondani.


Minden kedves idelátogatónak jó szórakozást kívánok!