 |
| Fan Ho fényképe |
A létezés
Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. A létezés mindenben azonos.
A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet.
Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.
Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel rögzíthetőt keresi: értelme van.
Az ember az egyetlen, aki önmagában egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
nézd meg? a nézés
látásmód. kijelentő
és elnevező.
nevezett neveid látod? nem látod. csak a formát.
fény-harapott testét. ölbe cibált maga dolgát.
lépcső, falköz térmezején úgy nincs már falatot.
nyeli el ma is úgy ez a szűk szükség a napot?
sehol úgy, soha úgy. se a manna, se a nektár:
sár-szült óvó ölelést dajkáló sár. nevezett sár.
kétségben született lázzal rokon éhség - és nézed,
de nevezni az ösztönnél is hevesebb tévképzet.
látod. mintha napot tapogathatna a szószárny,
beeső fény mentén felszökve. nevezésed szökne,
mintha igéd nem omló, romló, elfakuló árny,
falat élet az ölben ha miákol, ha dorombol - örökre,
látod. árnyból fényt harapó látvány. elmúlt már.
nincs az a fény, az a lény, az a másik a kézben,
nevezett neveik velük együtt - örökíteni felgyúlt sár,
ösztön, de feledni is ösztön. ejtsük? oda mégsem.
elfog az érzés
meleg testét ölelve -
súgja: nevezd el.
- idevág, azaz itt vitakozik a szemléletében A kedves és a macska
- egy hangban kissé meghaladott, de szeretett kísérlet, az Alternatívák
- a Camino a játszótéren,
- egy Jacek Yerka-képre írt tárlatvezetés,
- a 25. hangminta, a Hat marginális
- és a kép képessége, Fan Ho látásmódja idehívja Hong Kong akkori arcait, álljon itt a Hajnal sikátorral és a Fényeső
Sokat faragtam ezt a megfogást, de nem markol mégsem. Idementem, emlékeztetőnek:
VálaszTörlésnevezett neveid látod? igen és nem fedi. nem
fény-harapott testét - anyaszülte, babás figyelem
bokrán a cicát, lépcsőt, falköz térmezején őt,
aki kincstár aki nincs már. úgy nincs az a fény-lőtt
sár-szült óvó ölelés, birtoklás és név ami póráz
- az ember az egyetlen, aki gyászol, számol, aki óráz,
áll romlásokon, odalép, markol, ölel, pedig ölből
csak kétségben született lázzal rokon éhségeket őrzöl -
örökítene, mintha örök létedben meglelt sohasem
elől így szökhetnél, nem romló, megmaradó édeskevesem
a Templom tetejére, a fénybe, ahol fehér és árnytalan
foltmentes napfelszínt érne el, akinek szószárnya van -
nevezett neveid. látod? igen és nem fedi. ver.
hogy az ember az egyetlen aki összekutyulja az őt az amivel -
lépsz, lépcső tetején jól látszik a léten fakuló restség,
de azért dorombol az a kis test, neked, öleled a testét,
sár-szült óvó ölelés sárölelés és név ami póráz -
az ember az egyetlen. s amit így épít: szókirakó gyász.