A forrás - Ki vagy te?

Tóth Mónikának

a kérdés ellenpontjaként: Alfons Mucha Négy évszak-sorozatai

Ki vagy te?

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik.

Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.

Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen. De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél. Ki vagy? a határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.

Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak, végezz copernicusi fordulatot: a határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek, „nem-én”-nek.

Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség, gondolat, gondolattalanság, változás, változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

csigaházadba

csavarodva ott szorong

a határtalan

*

pacsirtaének -
határtalan szorong benned,
hogy véget ér

Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

                                    (Weöres Sándor: Ha nézem a világot)

világod egyként

rejti-tárja tükröződő

tekinteted

- a kérdéshez írt kvázi válaszom Neil Gaiman egy ötletéből bomlik, Schrödinger macskája álmodik címmel került fel a blogra

- szintén egyfajta válasz az Égösvény (aminek teljesét nem hoznám ide, elolvasható a Shizoo-kötetben), ízelítőül álljon itt az első passzusa

- és álljon itt Stanley Kubrick ifjúkori, fotóriporterként elkapott sorozata egy cipőtisztító fiúról (A Tale of a Shoe-Shine Boy - October 1947), a ráírt verscsokorral együtt, a Némafilm

- aztán a válaszok, amiket Hamvas (az egész gondolatmenet atyja) indukált. Elsőnek az Apokaliptikus monológ, amelynek indikátorát egy esszében is körüljártam

- és a Doktor Boromeus, egy konkrét példa a karakteralkotáson túl való tapogatózásra

- s végül a legszemélyesebb válasz, Ugorluk és Ulexer története Hamvas Karneváljából, aminek aztán még egyszer nekifutottam, és az utóbbi időszakban leltem rá Babics Imre versteremtő attitűdje segítségével egy (már amúgy idelinkelt) Műhelynaplóban a lehetséges magyarázatára.