A kard - Jóslás az egyéniség alá sülyedésről

a kötet ajánlásának fogalmazványa

Jóslás az egyéniség alá sülyedésről

A létezés egyetemes összefüggéséből kiszakadt, egyéniségbe-zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségéből kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelező lesz, megszabott módon és megszabott időben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog. Miután az európai ember ezer évig úgy volt egyéni, hogy személyes szeszélyeit az egyetemes lehetőségekkel szembe-feszítette: most a szeszélyekből alakult ördögi rend nemcsak az egyéniségét, de az emberi létét is maga alá temeti. S a mai ember ezzel elégedett és boldog lenne, ha körötte az ól nem imbolyogna szakadatlan.

                                   (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Emotikonok

gépi templomában kép -

mosolyogj!

Kiszakadt. A megszabás is kiszakadt.

Meg se szabják - magadtól, szabatlan módon-időben

emeled életedbe az adatátviteli sebességet

romlékony hordozókon. Önként akasztod faladra,
kezedbe az előre tervezetten pusztuló képhordozót:

házi oltárt - egyre látványosabb és egyben direkt

roncsolt, avuló kivitelben.

Vezérünk portréja interaktív és összetett -

hordozza magán önnön kritikáját is:

karikatúrát is fogyaszthatsz. A rész vételéből

- jó a vétel - bármelyik részt. Valamelyik tetszeni fog, 

ha más nem, akkor az érem-éle vékony képernyő.

Miközben - úgy reméled - fogyaszt téged is, éppen 

most fogyaszt valaki téged is. 

Nem kötelező. Rosszabb. Szabadon választjuk a

Vezért. Aki aztán az érdekünkben a képünkre,

a képernyőnkre ül. Alacsony és buta állat

vagyunk, akiket simogat a látvány, miközben

a vályútól ekéig köztes állapotában töltjük

töltekezzük a rabidőt.

Szeszélyekből alakult ördögi rend,

önmagát formálja - azaz mi formáljuk olyanra,

ami nekünk tetszik a legjobban. Vezérünk

választott zsarnok, mi nézzük: szaladgál

huszonketted-magában tömeg-hangorkánban gurulka

gömb után, vagy gyilkol és nyomoz, amíg el nem 

kapja magát. Vezérünk reality show.

Elégedett és boldog nem vagyunk. Az ól

imbolyog és naprakészségünk, a szarj bele,

ne nézz vissza, mosolyogj szentháromsága

egyre kevésbé óv a szédüléstől - bár Vezérünk

vakítóan éles képernyő-árnyékában bizonytalan: 

reng a föld, vagy csak mi nem ittunk

még a látványához eleget.







- már ajánlott, de igen lényeges média-tükör, tehát idevág a Meskete-slam, aminek időközben lett egy nézhető-hallgatható (igazi slam-) verziója is
- a Beszélgetés a beszélgetésről, ahol Takács Zsuzsa Egy körúti kávézóban című versével, a szerzőnek a versében benne feltűnő Vak Reménnyel való beszélgetést nézem - oldal-tükrön át
- s végül álljon itt a magam egyéniség-paródiája (ami alá süllyedek, ha...), a Kritikus (úr), Oleg Csubakov gyönyörű képével; az élet (a halál) időközben elragadta a macskát, a megtekert távok is hol nőnek, hol fogynak, de az alap-attitűd ugyanaz...