 |
| Lucien Hervé képe |
Hullámok és tenger
A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
Égtenger zúgó
hullámverését sem
számolják a tollak.
*
Jó tudni, hogy van
kijárat. Egyszer biztos
kibújunk rajta.
Ragyogásözönben fürdik a nappalink -
a lakótelep partját nyaldosó erdősávot
nyaldosó ködtenger felett kinyílt az ég.
Látod a tengert. Panelhullámok lassú
verődésében fajod dagályát. Ahogy
bármi létezőből gazdasági tényezőt,
invazív magából égnek csapódó
horizontális Bábelt növeszt a Koponya
vékony, szilárdult felszínén.
Látod a tengert. Kilehelt lélegzetek
lecsapódó melegét: a ködöt. Ahogy
bármi létezőből létezés mellékterméke
ömlik - egy másik formában, mint az
alapja. Hónapokat tölthetnél azzal, hogy
egyszerűen gyönyörködsz a Koponya
egét borító víz formáiban.
Látod a tengert. Azt a tengert amit
tollak alatt lüktető akarat jár be. Ahogy
ideverődnek erkély partjára az
aprócska éhek. Ugyanaz a hullám
sodorja ide őket, ami körbe-
keringeti a Koponya körül
gondolatok szárnyfesztáv-
albatroszát.
Látod a tengert. Mit tehetnél mást:
hallgatózol. Számolod szíved
ütemében a hullámverést.
- ami vers-pár legelőször ide kéri magát, A férfi, aki a tengert és a Nő, aki a tengert - elsősorban Németh Krisztának, meg Marlának köszönöm (s persze Kőrösi Zoltánnak...)
- aztán ide tekint az Ismerős, idegen part (alatta bőséggel a tovább vezető utak linkjeivel)
- egy közelibb meglátás nyitja a Beszörfözhető tengert
- egy tükörrel ugyanígy nyílik az Önarckép
- ide figyel Studiolum fordításában Wysława Szymborska verse és a válaszom rá
- s végül ide (is) kacsint az Entrópia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése