 |
| Chiara Bautista képei |
Az erkölcs I.
Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség. Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
az erkölcsnek nincs
mártírja se - ne próbáld
magadra, édes.
Szeszély és sóvárgás. A szarvaslány
magában hordja, amivel megszólítja a vadász?
Aki bocsánatosnak hiszi ettől a maga kényszerű
fegyverhasználatát?
Itt mindenki csal, és mindenki veszít.
Nézed, hogy áll a trófeaszerep.
Csinos vagy. Majd a szemed helyére beillesztem
a pillanatra függesztett üvegtekintetet,
ami évek múlva is ugyanúgy
szólít meg engem.
Nem vagy hibás. Nincs felmentés a vadásznak.
Akkor sem, ha a puszta, csípőingató
lépéseid cserkelni ingerelnek.
Valamelyikünk tudhatna végre mást.
Nem vagy hibás?
Áldozathibáztatás,
hogy magadban hordod előre
a fájdalmat, amit okozok?
***
Az erkölcs II.
Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az álrényből bajosan.
Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő-forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegősszívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében turkálás, stb.
Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: „Amit én nem teszek, másnak sem szabad.”
Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
betartom a kvótát -
idén négy unikornis
lőhető ki
Összepotyogtatjátok az erdőt
mindig csupa szar a csizmám utánatok.
Méghogy tisztaság... Aki azt hiszi,
bévül fényből vagytok, még soha nem
zsigerelt ki egy nyomorult zsákmányt se.
Hetekig érzem a körmöm alá
szorult, lemoshatatlan nyersszagot.
Könnyebb volna ezt is másokra hagyni.
Fontoskodjon más a fegyverrel, lesse kandi
kukucskálásaitok, sürögjön forogjon a
lövés után a test körül, vagy kötözze a gida lábát
(a hús tovább eltart ha él), gürcöljön a
nyúzással, belsőséget vessen a kutyáknak,
nyelje a nyálát a májra (testmelegen a legfinomabb) -
egyszerűbb volna levenni a polcról
az előre csomagolt vákumzárt
szagtalan unikornishúst. Csak addig
érezni fagyott emlékeit, amíg ki nem sül
meg nem fő... Aztán már csak étel.
Egyszerűbb volna, de
nem láthatnálak a dolgozószoba
trófeasorának halhatatlanságában -
hiányozna a tekinteted.
***
Az erkölcs III.
Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtől távolít.
Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
bosszúd jogos...
és kifinomult módja
az öngyilkosságnak
Világunk körbeért. Teljes?
Csak ahogy a dörrenés teszi
teljessé a létet. Éjszaka megkeresel és
szétteríted az agyam az ágyamon.
Megbosszulod magad -
a mintázat a levelek közt átszűrődő napfény
játékos szóródására emlékeztet.
Világunk körbeér. Hajnalban lőlek
le a pataknál, amikor inni hajolsz. Még
nem tudom melyik éned néz fel majd úgy,
rezzenetlenül, előre tudva lövést,
akkora szomorúsággal a tekintetében,
olyan mély lemondással szusszanva hosszan,
hogy nem lesz szívem fényét kioltani.
Egymást bosszuljuk. A napig
amikor elszalasztalak.
Amikor nem csattan el lövés
és a szerteszálló pihék közt az élet
kifújja a visszatartott levegőt.
- szoros összefüggésben a sorban előző bejegyzéssel, A szabály, mint fogság és szabadsággal
- az engesztelődés és mámor lánya, Kicsi Fury ennek a meglátásnak a következménye, mint ahogy ennek a következménye (hiszen rendszerint feloldozhatatlanba fordul a feloldás) Fury, a mámor nagylánya (érdemes Chiara Bautistára rákeresni... összeérő világai egytől egyig modern és működő mitológiák; az előző kötetembe ez a verscsoport Kötetbe surrant QR-kódok segítségével, Faerie cím alatt)
- ha elvonatkoztatok tőle, elsőnek Ray Bradbury jut eszembe - a Fahrenheit 451, de más is... (saját jövőmeséiben nagyon sokszor szedi apró darabokra ezt a dilemmát), a Fahrenheit 451 kapcsán a szép emlékű, egykori Bárka színházi előadásról is írtam
- ott van Babiczky Tibor két korábbi verseskötete - ahol szintén mértékkel szövődik ez a mértéktelen mese, recenziós epigonokat írtam rá...
- ott vannak az izlandi sagák, ahol rácsodálkozhatsz, az erkölcs mennyire kor-függő, mennyire számít, mit tekintünk örök mértéknek (örök hálám a Corvinának, amiért újra kiadják Bernáth István hagyatékát...)
- ott van Szabó Lőrinc Semmiért egészenje, az irodalmunkban tán leg-erkölcstelenebb magán-erkölcs; végiggondoltam a magam módján
- ott van Arnon Grunberg Tirzája, az önmagából teljesen kifordult "erkölcs" beteg rajza - szívet tépésnek
- s végül ott az If... című film, Lindsay Anderson dacreakciókból nyílt, hamis mértékek elleni lázadásig magából kifordult élet-tanmeséje (Malcolm McDowell játéka tökéletesen köti össze ezt a college-filmet a Mechanikus narancs teljesen elcsavart erkölcsű világával...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése