A fészek - A szépség

saját: Jósvafő felett, az erdőben

A szépség
A természetben midig szép formák és színcsoportok vannak. Nézz meg egy férget, vagy egy darab trágyát: annak is szép színe és formája van.

Ha az ember a természettől valamit elvon, hogy saját kívánalma szerint alakítsa: az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belőle.

A természet a végtelen alkotó végtelen szépséget hordja. Az emberi készítmények a véges alkotások különböző szépségű művei.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Szokj hozzá: pillangó

szavaid röptének

trágya a tápja.

Nemes Márk kompozíciójában

A szépek megörökítik magukat

amikor szépek.

Én csúnya ember vagyok, 

szerencsére nem öröklődöm.

Elemelkedik egy csatornafedél az

alászorult szennyes létől

valahol egy parton, áradás és

zivatar egyidejű játékszereként.

De a zivatar és az áradás is elmúlik.

Az a szerencse, hogy elmúlunk, ahogy

az öntöttvas karikán a purdék

szörfölése -

a csatornafedél is aluszik, és

nem álmodik a lebegésről.

Hiszen ő se szép. 

Hiszen ő se szép.

Törvénybe lehetne iktatni, hogy

itt csak a szépek álmodhassanak,

ők is csak addig,

amíg szépek.

Bár ami itt törvényszerű

az nem szép. Csak ha tényleg azonos

a trágya és az Isten

örökkévalósága.

- van egy mentett Ős verziója

- ide kéri magát az Ünnep születik
- itt lihegne a Lélek(zet)

- ide illatozna a Mandulavirágos
- egy szentségtörés, avagy a leghíresebb töredék kiegészítése
- egy szénrajz és reflexiója
- s itt szeretne landolni egy Ferdítés a varjú röptén

saját: a csatornafedél