A kard - A kívánság, mint veszély

Kass János: Hamlet

A kívánság mint veszély

Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik leg-kellőbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól. Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot, holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kívánság lidércének szétfoszlása.

A kellemességnek és haszonnak kívánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörő elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek. A lélek elemi igénye más: mindennel összhangba jutni. S az összhangra-törekvést az élvezet és haszon, mihelyt túl-lép a szükségleten, megzavarja.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Alkalmas úr

sors-javító nagybátyám?

Bitorló. Így végzi.

Elbírod a terhét, ha tudod: vágyad a

lélegzeted? Egy a kettő, ahogy szavaid

formát nyernek a dermedt levegőben,

ahogyan formát adsz a szavakkal a rezgő levegőnek

úgy levegő minden. Minden tenyered alatt

piruló párás nősténybőr, test íve a reggeli fényben 

az ágyon, Arábia fekete kincse, az első korty,

sütemény és szőlőszem, hogy íze legyen ébresztő

csókot adó éhes szádnak - a szád, amelyen 

szavakat formálsz kifelé és habzsolsz ami csak

belefér, gyűröd befelé ízeit úgy, ahogy illata, dallama,

látvány teljese átmos -

Elbírod a terhét, ha tudod: ennyire Fátyol

vagy? Hogy mindent oldani kell, ami így 

oldódik a földbe - mindent veszteni kell mert 

veszik úgyis, árokpart gizgaza épül a felkent úr,

Édesapád testéből? Épül a gizgaz, a légy, a giliszta, a

Fátyolból a fátyol. Elbírod, ha az összes színt a helyén

kezeled, játékból ölve, hiszen úgysem hal, ami nem Fátyol

hadd vesszen, ami az? Romlana úgyis, ízület ropogó

vénségébe, csúfult, lógó banyacsöcsbe, fogatlan 

ínybe zápulna úgyis, hiszen Fátyol, romlása fedi

lényünk ragyogó fényét -

Elbírod a terhét, ha tudod: mindegy, szélfútta

Fátyolföldön melyik redőzet bitorol? Hogy te se vagy más,

te is egy lassított felvételben földbe hasonuló féreg

légypete, kukac és gizgaz vagy? Hogy ami tényleg fény, 

nem látszik s ha néha előrezeg belőled, formált hang,

lélegzeted éhén hordalék: menthetetlenül elhal, 

itt Fátyolföldön? Dobálja pár tíz éves léted visszhangját 

pár ezer évig a tér, aztán elhal. Elbírod a terhét, hogy

te is bitorló volnál, ha érvényesítenéd a trónigényed?

Lenni vagy nem. Amíg vagy, addig bitorló. 

A saját koponyád tartod a kezedben: Fátyoltól

szabadult lelket nem.

- elsőnek egy másnál vendégeskedő kép- és verspár, szintén Kass János Hamlet-sorozatára

- szóba hoztam már, de ide is beszél a Kányádi Sándor halálakor közzétett (A folyók közt című versének formai világát megidéző, tartalmi világára reflektáló) Az esők közt (ajánlottam már...)

- ide vág (érintőleg, gonosz mód) a Me too (elmondtam slam gyanánt is...)

- s végül ide suttog a Szabó Magdának ajánlott Kétely