A forrás - Az Isten

Vlagyimir Fokanov: Woman Carrying a Bull

Az Isten

Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.

Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten. 

Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel, nem mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.

Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.

Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Én. Inkább elrabolná

csúnyájába Istent...

Tente. Tente...

jönni-menni rabolni ölni-enni
ennyi ennyi ennyi csak ennyi csak ennyi -
időben térben térben időben térden
azt ott megeszed? nem kéred? kérem! kérem!

beburkol zárvány vége nincs véges járvány
tenyerem bőröd - tapogatható szivárvány
kívánság szeret és szeret a kívánság téged
zárulj be rajtam - éget ez éget ez éget!

külön-külön határok lépésszinkópa
vállon az istenke nyög izzad Európa
tér nélkül időtlen bontatlan csomagban kéne -
jaj hova cipeled bikuci hímtagját néne?

falatka isten szájpadlásra ragad vasárnap
adj teljes levegőt hátha majd visszafúj a sárnak
jó bőr ez jó bőr - magamra húzom majd telente
mocorogsz nehéz vagy szunyálj el tente te te tente...






- ami teljében ide való, az a Jász Attila Tarkovszkivágásaira írt sorozat:
- a Stalkerre írt visszatekintő változat (és a filmben elhangzó Arszenyij Tarkovszkij-versről szóló esszé és versfordítás)
- Jász Attila (jelenetről jelenetre írt) Stalker-versével (jelenetről jelenetre) vitatkozó válaszom, A megörökített idő II. (s a filmről magáról szóló esszé)
- az Andrej Rubljovra írt (hasonlóan inspirált) vers (és a filmről készült esszé)
- egy esszé a Tükörről és egy másik Tarkovszkij A megörökített idő című könyvéről (lássátok: Istent tekintve nekem ez a végtelenül alázatos és legalább ennyire makacs orosz a hiteles forrásom)

- amúgy a fél életem idelinkelhetném... de Plotinosz meg az Anhesztéria nem maradhat ki
- úgyszintén a Minotaurusz - bár egyébként egy másféle határoltság/határtalanság körül pörögnek, de szerintem jól ellenpontozzák a fentebb linkelt utakat a képhez rendelt (az által a szövegbe kulcsolódó) altató szellemében