A szárny - Az érzékfeletti érzékelés

"Trees are the earth's endless effort 

to speak to the listening heaven."

A fák egy végtelen mondat, amivel 

a föld köszönne a mennyeknek

Rabindranath Tagore

Sasa Gyökér képe

Az érzékfeletti érzékelés

Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódnak. Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erősen ráfigyelsz, annak alkata és jelen-állapota szinte tükröződik benned, s a futó, vagy tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod fel, hanem azt is, mi lényéből árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükröződik, mintha színes volna; nemcsak a szemed lát színeket, de egy belső, rejtett szemed is.

Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétül, megfakul, elbarnul, elvörösödik; a nőé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.

A lelki színes-érzékelés tulajdonképpen akárkinél megvan, csak nem mindenki ügyel rá és nem mindenki fejleszti magában. A fellobbanó haragot az ember vörösnek érzi, a tehetetlen dühöt méregzöldnek és élénk citromsárgának, az ábrándozást lilának és rózsaszínnek, a széles jókedvet pirosnak, a csöndes derűt fém-fényűnek, az unatkozást fakószürkének, a bánatot sötétkéknek, a reménytelenséget feketének.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Sarjak barna

lassúbeszéde tükröződik

ég vizében.

A lélegeztetőgépünk

kiömlő, teljes litánia -

mintha milliárd tagú kórus énekelne egy

soha véget nem érő gregoriánt.

A szférák zenéje visszhang,

visszatükrözi az ég a néki áldozott

földzenét.

Az ember teste is dallam

de idegesebb, mint a növényé -

disszonancia vagyunk a soha

véget nem érő szimfóniában.

Nem a növénytől tanultuk,

láb alól gördülő kövektől.

Színeink mint a félelem,

hogy elhallgat a mindenség -

kiabálunk. Egyre harsányabb a 

színek lázadása.

De ezt a szimfóniát már nem egyszer

szakította félbe ütemes taps,

fajpusztulások kilobbanó lüktetése.

Nem a dallam fogy el -

legfeljebb mi nem
lüktetünk bele, legfeljebb mi

nem hallgatózunk tovább.

Televény zöld

mondatai törik meg

éj fekete csendjét.

- érzékfeletti... Felhő
- érzékalatti... Hajnalban

- érzékfeletti... Nézőpontból

- érzékalatti... Részletek...

- érzékfeletti... ...az égen

- érzékalatti... Szorongó...