A szárny - A legfelső élmény

Stekovics Gáspár: Vársziluett reggel

A legfelső élmény

Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és a halál.

A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Körülményeink

körülményese - nézd csak!

Árnykép ködképen...

Mígnem halálkészen állsz.

Nem nyel a köd

fénybe fejét kidugó,

csupasz ágat.

Mígnem nincs mivel befogadd,

nincs mi befogadjon,

hiedelmeiden túl,

mércétlenül - mert nincs magadhoz.

Lépések híján hívatlan,

egy vége-lehetben,

lehetne nélkül,

leheletben.

Hogy aztán mégis moccan a világ,

levelet hajt, sóhajt, telik,

nem rajtad áll.

Semmi nem áll rajtad.

A fény se rajtad áll.

Nem minden árnyék

miattad.

Mígnem halálkészen állsz,

ha moccansz utána,

attól még időn kívül voltál,

téren kívül voltál,

magadon kívül,

árnyéktalan

és mégse fosztva.

Hogy aztán mégis moccanj a világ

továbbgomolygó tisztulatában,

valahol másholban, másban,

lehetben, létben,

leheletben.

- ide tartozik A végtelen széle (az apró betűs résszel együtt)

- ide a Mare Incognita (Csontváry képének összes hermetikus fejtegetésével egyetemben)

- ide egy rácsodálkozás Kemény Zoltán egyik tipokrifájára 

- idevág a Fohász

- és ide is Az otthon körüléneklése izlandi módra

- másfelől ide a Nem a Végső

- ide rémül a Festett malaszt

- itt tapogat egy látványt a szem (amit máskor is körbeverseltem már, a Jobb agyféltekés rajzolás kötetben benne lesznek; sőt, arról a mélyen ihletett előadásról is írtunk, amit Daniele Finzi Pasca és társulata varázsolt e vászon köré)

- s végül mélységesen ide (is) tartozik a Tekintettel