2019. január 17., csütörtök

A fészek - A szépség


saját: Jósvafő felett, az erdőben




A szépség
A természetben midig szép formák és színcsoportok vannak. Nézz meg egy férget, vagy egy darab trágyát: annak is szép színe és formája van.
Ha az ember a természettől valamit elvon, hogy saját kívánalma szerint alakítsa: az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belőle.
A természet a végtelen alkotó végtelen szépséget hordja. Az emberi készítmények a véges alkotások különböző szépségű művei.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



Szokj hozzá: pillangó
szavaid röptének
trágya a tápja.



Nemes Márk kompozíciójában



A szépek megörökítik magukat
amikor szépek.
Én csúnya ember vagyok, 
szerencsére nem öröklődöm.

Elemelkedik egy csatornafedél az
alászorult szennyes létől
valahol egy parton, áradás és
zivatar egyidejű játékszereként.

De a zivatar és az áradás is elmúlik.
Az a szerencse, hogy elmúlunk, ahogy
az öntöttvas karikán a purdék
szörfölése -
a csatornafedél is aluszik, és
nem álmodik a lebegésről.
Hiszen ő se szép. 
Hiszen ő se szép.

Törvénybe lehetne iktatni, hogy
itt csak a szépek álmodhassanak,
ők is csak addig,
amíg szépek.

Bár ami itt törvényszerű
az nem szép. Csak ha tényleg azonos
a trágya és az Isten
örökkévalósága.






- van egy mentett Ős verziója
- ide kéri magát az Ünnep születik
- itt lihegne a Lélek(zet)
- ide illatozna a Mandulavirágos
- egy szentségtörés, avagy a leghíresebb töredék kiegészítése
- egy szénrajz és reflexiója
- s itt szeretne landolni egy Ferdítés a varjú röptén


saját: a csatornafedél


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése