A kristály - Találkozás egy ifjúval

XVI. századi szekeres. J. Amman fametszete. 1577.
forrás: Bogdán István: Régi magyar mesterségek (MEK)

Találkozás egy ifjúval

Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag.

Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt közöttünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mit a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekeres társával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített:„Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem...” Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ő mindenestől a földön állt. És vágya nem csak az italig röpítette, nem csak a feleségig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedő házasok s az asszony pöröl az italért.

Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Alávalónak

hívod - pedig felette

is pacsirta-ég...

Először csak mémeket gyárt kész

fényképekből: ömlenek -

Aztán a kedvenc bosszúálló-meséjének

hőseit rajzolja át, mert

kevésnek érzi a kimódolt, kimért,

korhatárbarát, polkorrekt dizájnt;

Gyermekkora óta a mozgó kép 

elé ültették, neki reveláció,

mikor felismeri, az élő kép

élő szereplőkkel is egyre többször

rajzolt kép -

A másolás ősi gesztusával rajzolni tanul -

a látomás ösztönével

tanul rajzban másképp mesélni;

értsd: a képzelete még mindig a kép

késztermékéről rugaszkodik,

amikor új pályát képzel a kedvenc

platformja legmenőbb játékába -

Értsd meg, hogy ettől még képtelen marad

dekódolni egy ilyen hosszú,

cseppet sem vizuális, 

számára megfoghatatlanul
tartalmatlan mondatot.

Az elme így repül: 
élmény talajáról
rugaszkodik el.

Állandóan átgyúrt múltak korában,

hullafáradt szülők mesétlenségben telő,

tévé előtt fogyasztott konzum korában

nem élhet a betűk nyújtotta,

leírt szavak egymást követő rendjére bízott,

élőszóban formált, felolvasott meséken edzett

képzelőerőre bízott szabadsággal:

az egy akkora ég, hogy

azt se tudja merre nézzen, nemhogy

azt: merre repüljön.

A lélekharang megkondul - de

képtelen ezt a szándékosan szakított léket:

hatalomtechnikai okokból 

a talaj biztonságába ékelt,

láváig nyíló szakadékot -

képtelen áthidalni szavaival 

a jó szándékú harangöntő.

A lélekharang megkondul - de

mit ér, ha csak a harang szavának ismerői 

kapják fel a fejüket a gépi hangömlésből

alig kihallatszó,
ismerős zajra?

Alávalónak

hívod - ösvényt nyitsz

a zokogó talajba.

- a legfontosabb komplementere A forrás ciklusában a Találkozás egy teljes emberrel
- fontos vonatkozásaiban ide vág egy május elsejei fanyar köszöntő,
- egy Weöresnek szentelt kis epigoni, a Lenni
- teljesen másért és máshogyan Az ifjú Simon, s ide (is) pontoz Az ifjú ara
- itt a helye, Amit magamban kellene tisztázni végre (hiszen e nézőpontból csak magam van)
- a harangszó idehúzza az Andrej Rubljov filmről szóló esszét
- a repülő elme és egy mozis találkozás (egy fiatal emberrel) ide kéri a Berlin felett az égről szóló írást
- s végül itt is szerepet kap az Ifjúság